2009. november 10., kedd

A kertészkedés...

A kert az otthonunk egy fontos része, ezért nem árt soha tudni egy két jó dolgot a kertészkedésről. A következő cikkekben szó lesz a kertépítésről, kertészetről, kertrendezésről és így tovább...

A kertészet legfontosabb tevékenységei között van a növények gondozása, ápolása tenyésztése és fenntartása. A kertészet gyakorlatilag az emberrel egy idős tevékenység, mivel a növényekkel az ember már az őskor óta szoros kapcsolatban állt. A növény tápanyagot és vitaminokat ad, így például a gyümölcsök és a zöldségek és fűszerek is a kertészetnek köszönhetőek. Ezek mellett azonban a dísznövények szempontjából is nagyon jelentős a kertészet. A kertészet sok embernek a hobbija, amit szabadidejében szívesen csinál és ráadásul, ha az ember jó kertész azzal az udvarát, lakása környékét illetve belsejét is meséssé tudja varázsolni.

A kertészet első feljegyzett nyomait először Egyiptomban találták meg a kutatók. Az is kiderült, hogy az egyiptomiak nagyon magas fokon értettek a kertészethez, növényekhez és azok termesztéséhez. Az egyiptomiak első sorban a csatornák építésével öntözték a kertjeiket, amit nagyon hatásos módon csináltak, olyan jól, hogy Egyiptom élelmének a közel 90%-át a növénytermesztésből érték el. A kertészek elsősorban, gyümölcsöket és zöldségeket termesztettek, mint a hagyma, narancs, banán, dinnye és retek. A kertészet tehát egy csodálatos dolog, ami az ember nagyon közeli tevékenysége a mai napig is, de nem csak az élelemszerzés szempontjából, hanem a szépség és a hobbi szintjén is. A kertészetnek ugyan is van egy díszkertészet ága is.

Amerikában például sok helyen rendeznek a legszebb kert versenyeket egyes államokban, ahol a legszebb kertek tulajdonosai komoly nyereményekben részesülnek. Tulajdonképpen az esőerdő írtások által egyre több és több virág és egyedi növény pusztul el, amelyek újranövesztésével és kitermesztésével a kertészek foglalkoznak. Egy dolgot, mindenki tud, ha egy fát kivágnak azt újra is illik és kell ültetni. A növények a bolygónk életadói, ők termelik az élethez alapvető fontosságú oxigént közismert nevén O2-t. A kertészet persze a korral együtt fejlődik, hiszen egyre több jobbnál jobb kertészeti eszköz és eljárás jön létre.

Kezdetben a kertészetben csak kaszát, kapát é ásókat használtak, de mára már rendkívül sok speciális kertészet eszközünk is van. Akit érdekel a kertészet az rengeteg jobbnál jobb kertészeti témával és kertészettel foglalkozó oldalt olvashat, ahol mindent megtalál. A kertészet egy igen keresett és érdekelt dolog hazánkban is. Magyarország történetében a kertészet, mint konkrét jelenség az első királyaink koraira vezethető vissza. Már Árpád korában is igen figyelemreméltó királyi kertek voltak. Kertek és bokrok díszítik ezek mellett a legtöbb kastély és vár udvarát is, melyek szépsége és fennmaradása a kertészet és a kertészek munkája nélkül nem lenne ma jelen.

A gazdagabb emberek, akiknek nagy villáik vannak a kertek gondozására például külön kertészeket bérelnek fel. A kertészet tehát egy szakmai ágat is képvisel a neve mögött. A kertész szakma kitanulása ugyan nem könnyű, de egy jövedelmező szakmának tekinthető. A kertészet szempontjából már egyre többen alakítanak ki a ház körül téli kerteket, melyek remek hangulatot adnak és sokan a fóliasátrakban termesztik a növényeket, amelyek télen és nyáron egyaránt termést hoznak. A növényeknek sok figyelemre és gondozásra van szükségük amelyre a kertészet tudja az összes fortélyt és technikát.

A legszebb kertészeti egyesületek és kertek egyébként Hollandiában találhatók. Hollandiát a kertek és a virágok országának is nevezik. Magyarország legjellegzetesebb virágai az ibolya és a hóvirág, míg máshol a rózsa és a nárcisz, kardvirág dominál. A legszebb virágokat nem csodálhatnánk meg eme remek művelet a kertészet és a kertészek munkája nélkül. Köszönöm, hogy elolvasta a kertészet című oldalamat és sok sikert a további kertészkedéshez a továbbiakban is.

Virág a kertben...

A virágok királynőjeként emlegetett rózsa valójában a virágok királynője. A rózsa nem csak szép, de a legjellegzetesebb és legjobb illatú virágok egyike is. A rózsa alapjában egy szúrós és bökős virág, de ez teszi a rózsát valójában elérhetőnek és egyben megfoghatatlannak is. A rózsa remekül szolgál esküvők és ünnepségek díszítőelemeként és ezek mellett a rózsa a romantika és a szeretet virágának hírnöke és képviselője is egyben.A virág a kedvesség, a szerelem és a szépség jelképe. Virág rengeteg fajta lehet. A kardvirágoktól kezdve egészen az egzotikus virágokig a virágok faja sokrétű. A virág nemcsak szép, de remek illata is van. Nem gondolnánk, de a legtöbb parfüm illatát a növényekből és a virágok illatából nyerik ki. Magyarországon a hóvirág és a rózsa és a tulipán a legjellegzetesebb virágfajták. Egy jó virágboltban mindig a legjobb kiszolgálást kaphatjuk. A virág mindig egy nagyszerű ajándék az év bármely napján, amellyel szeretetünket és kedvességünket mutathatjuk ki.

Én ebben a cikkben a virágok mellett a rózsákról szeretnék részletesebben írni. A rózsa a rózsafélék családjába tartozik. A rózsa kétszikű növény, virág. A gyepűrózsa és a csipkerózsa a napjainkban nemesített rózsafajok ősének tekinthetők. A gyepjűrózsából mellesleg a 19. században több, mint ezer új fajtát hoztak létre a virág és rózsanemesítők. Láthatjuk tehát, hogy a rózsának rengeteg alfaj és mellékfaja is létezik, amit egyszerű keresztezéssel is növeszthetünk, szaporíthatunk. A rózsa egy gyönyörű virág. A legszebb virágként ismerjük. A rózsa rendszerint két színben pompázik. A rózsa lehet fehér vagy vörös rózsa. A mai kertek legnevezetesebb virágai a nemes rózsafajták. A rózsák fajtája rendkívül sok, tudomásom szerint közel 8000féle rózsafaj van a katalógus szerint. A rózsa felhasználása rendkívül sokrétű.

A rózsát a kertben növeszthetjük, mint simán virág és így lesz egy csodás rózsákból álló virágoskertünk, de fel is lehet a falra futtatni a rózsát és rózsabokrokat is lehet nevelni. Az utóbbi időkben ezek mellett egyre jobban elterjed a lakásban tartott miniatűr és sok gondozást igénylő rózsák száma is. A rózsát tehát vágott virágként is sokan használják előszeretettel. Sokan nem tudják, de a rózsának szerepei vannak az egyes kultúrákban. Az emberiség történetében a rózsa már a kezdetektől kezdve fontos szerepet játszott, mint virág, vagy dísz. A legtöbb festő, szobrász vagy költő a rózsa témájául szolgált. Rengeteg a rózsa című versünk is. A rózsa ezek mellett a templomok ablakán látható díszfestmények ihletője volt és sok királyi udvar és vár díszítő virágaként is szolgált a rózsa. Egyes ókori perzsa mondások szerint a rózsát a virágok királynőévé maga Allah jelölte és sok indiai mese szerint a szépség királynője Laksmi a rózsabimbókból született meg.

Az erkölcs és a különleges vagy nemesei tett jelképe volt a rózsa a római kultúrában. Láthatjuk tehát, hogy a rózsa nem csak egy virág, hanem egyben a kultúra és sokszor a vallások és mesék, cselekedetek fontos része volt. A rózsa kultúra mellet, most beszéljünk kicsit a rózsák ültetéséről. A rózsa ültetése alapjában véve egyáltalán nem igényel nagy szakértelmet. A rózsa szerencsére minden fajta talajban remekül fejlődni képes. A rózsák termesztésére azonban a legalkalmasabb a finom szemcséjű, porhanyós talaj, ami könnyedén átengedi a vizet és a napsütötte helyek. A fény és a jó vízáteresztő talaj tehát a kulcsa a rózsatermesztésnek.

A rózsák ültetésének az ideje ősszel és tavasszal jön el. A rózsákat köztudottan metszeni kell ezért a hibrid rózsákat mindig meg kell metszeni kora tavasszal. A rózsa metszésének az egyik alapszabálya, hogy a nagyobb és erősebb metszés gyorsabb és látványosabb növekedést is hoz. A rózsák teleltetésére is figyelni kell. Ilyenkor a rózsa tövét 10-20 cm vastagon fedjük be földdel. Ez a teleltetés főleg a vadrózsákra nem igaz, mert a vadrózsa remekül helyt áll a fagynak és hidegnek. A rózsa illata egyébként erős és jellegzetes illattal rendelkezik, amely hatással van az ember érzelmeire és közérzetére. A rózsa illata sokféle lehet. Rendszerint 20-25féle rózsaillatot különböztetünk meg. Végezetül köszönöm, hogy elolvasta a rózsa virágáról, ültetéséről és a rózsa illatáról és kultúrájáról szóló cikkemet.

A kertrendezés és a kert berendezése...

A kerti bútor manapság egyre népszerűbb a családi házak körében. A kerti bútor komfortosabbá és otthonosabbá varázsolja kertünket és olyan érzésünk támad, mint ha egyszerre lennénk a lakásban és a természeten is. A kerti bútor körében a teak bútorok a legnépszerűbbek mostanában. A kerti bútor a következő lehet az udvarunkban: Kerti pad és szék, összecsukható székek, pihenő székek, összecsukható székek, kerti fotel, kiegészítő kerti bútor vagy akár egy kerti nyugágy vagy fekvőhely.

A kerti bútor jól jön pihenésnél, egy kerti partinál és egy grillezésnél is. A kerti bútor fő célja gyakorlatilag a kényelem és a vendég fogadtatás kielégítése. A legtöbb kertben hintaszékeket láthatunk, amelyek a kerti bútor leggyakrabban keresett darabjai. A kerti bútort lehet nagyválasztékban találni üzletekben, de a Bricostore az egyik legjobb bevásárló üzlet szerintem a kerti bútor szempontjából. Itt a kerti bútoroktól egészen a kerti növényekig és térkövekig mindent megtalál az ember és ráadásul egész jó árakon. Érdemes kerti bútor után tavasszal nézni, mert ilyenkor vannak a legnagyobb akciók és leárazások. A kerti bútor készülhet fából, műanyagból és alumíniumból egyaránt, de a fa kerti bútor mutat a legszebben a kertben a legtöbbek szerint. Egy fából készült kerti bútor lehet tölgy, juhar, fenyő, dió, cédrus és még sokféle fafajtából. Igazából mindegyik nagyon szép, csak az áruk tér el kicsit.

Fontos, hogy ha egy kerti bútor után nézünk akkor hosszútávra tervezzük azokat, tehát nem árt, ha kibírnak néhány vihart vagy esőzést esetleg, ha nincs hova elrakni őket. Ilyenkor inkább a fémből, s alumíniumból készült kerti bútor az érdemes a vételre. Gondoljunk csak bele, hogy mennyivel jobban esik egy meleg nyári napon kint az udvaron ebédelni, vagy grillezni miközben le tudunk ülni egy asztalhoz és néhány pohár sört is meg tudunk inni a családdal vagy haverokkal. Nekünk igen jó kerti bútoraink vannak és igen hangulatossá teszik a kerti bulikat. Ha már a kerti bútor a téma, akkor a pihenni vágyóknak nem árt egy kényelmes hintaágyat vagy kerti ágyat beszerezni. A kerti bútor mellé nem árt sosem a kerti világításra is figyelni. Ki szeretne ugyan is a vak sötétbe ücsörögni éjszaka.

A kerti bútor tehát a kerti világítással teljesedik ki. Én szerintem a kerti fáklyák és a kerti lámpások a leghangulatosabbak és nem is vészes az áruk. Egy kerti bútor mindig odafigyelést igényel, tehát ha lehet akkor mindig vigyázzunk rájuk, hogy akár majd unokáink is bennük ücsöröghessenek, vagy pihenjenek és így tovább. Számos nagy lakásban és villában, ahol nagy az udvar és a kert, külön szakembereket és dekorációkészítőket és kertészeket fogadnak fel egy-egy kerti bútor kialakítására, és annak megfelelő elhelyezésére. Kerti bútort tehát lehet gyártatni is a saját elképzelésünkben és színvilágunkban, mert ez nem probléma. A kerti bútor ilyenkor tipikusan a ház színéhez és a kert jellegéhez fog simulni. Egy biztos a kerti bútor nem csak egy j dolog, de a kerti bútor nélkülözhetetlen része is egy-egy családi összejövetelnek a jó időben.

Hogyan építsünk kertitavat?...

Mi is az a kerti tó? Mire jó egy kerti tó? Hogyan készül a kerti tó? A következő cikkekben erre mind választ kapsz. Hol is kezdjem. Ma már egyre több helyen vált közkedvelté a kerti tó és ráadásul a kerti tó kivitelezése nem is olyan drága, mint ahogyan azt sokan gondolnánk. Az első és legfontosabb dolog mindig, hogy legyen megfelelő hely a kerti tó kialakítására. Nagyon fontos az is, hogy milyen anyagokkal dolgozunk a kerti tó építése során, mert ettől függ, hogy milyen hosszú élettartamú is lesz a tavacska.

Senki nem szeretné, ha egy nyári reggel arra kelne, hogy hipp-hopp elpárolgott a kerti tó összes vize. Fontos, hogy a kerti tó helyének választásakor egy olyan helyet válasszunk, ahol nem hullnak levelek és ágak a kerti tó vizébe, de az is fontos, hogy ne legyen állandó napsütésnek sem kitéve. A legtöbb ember azon vacilál a legtöbbet, hogy milyen is legyen a kerti tó alakja, pedig ez teljesen lényegtelen. Bármilyen alakú kivitelezhető és egyaránt ugyan olyan jó. A kerti tó méreteivel már más a helyzet, mert egy tó vize minél több annál jobbak a feltételek a majd bele telepített állatok számára.

A szakértők szerint egy kerti tó akkor van jó fekvésben a naptól, ha félig árnyékos helyen van és körülbelül 4-6 órát süti a nap a tavat maximum. Természetes, hogy egy kerti tó mélysége arányban van a kerti tó méretével. Tegyük fel, hogy míg egy 5 négyzetméteres kerti tóhoz 60 cm vízmélység kell körülbelül addig egy 10-15 négyzetmétereshez 100 cm mély. Az ennél nagyobb kerti tó jó ha legalább 100 cm mélység fölött van. Ezek mellet, ha egy kerti tó nem csak dísznek lesz az udvarban, de abba halakat is szeretnénk telepíteni akkor mindenképpen javasolt az 1 méter feletti vízmélység.

Beláthatjuk tehát, hogy a kerti tó egy lenyűgöző dolog tud lenni, ha megfelelően van kivitelezve és egy hozzá illő helyen van. Az ember úgy érezheti magát az udvarba akár csak egy parkban lenne a kerti tó látványa miatt. Általában érdemes kis gyümölcsfákat és bokrokat it állítani az udvara, de a kerti tavacskától megfelelő távolságban.Hogyan építsünk kertitavat?...

A kerti tó építésének bemutatása...

Ebben a cikkben most a kerti tó építésének bemutatásáról szeretnék írni pár mondatot. Az hogy milyen anyagból szeretnénk a tavat megépíteni az első sorban a kerti tó méretétől és annak a mélységétől függ. Erre viszont több megoldás is létezik már. Régebben betonozással készítették el a kerti tavat, de ma már az agyagtéglákból készült kerti tó az elterjedtebb, amelyek előre gyártott anyagokból készülnek.

Ezek mellett még nagyon elterjedt a fóliával bélelt medrek is, amik szintén nagyon jól beváltak a kerti tó építése során. A beton medernek az egyik hátránya viszont, hogy később már nincs mód a kerti tó változtatásra, átalakítására, de ezért is vannak előre gyártott műanyagból készült medrek is. A kerti tó tetszőleges formájának kialakítására mégis a legjobb választás a fóliás tó. Csak kiássuk a medret a kerti tó méretének megfelelő méretben.

A tó legmélyebb területét érdemes 10-20 cm-rel mélyebbre ásni, majd annak helyére köveket rakni. Majd ezután érdemes az egész kerti tó medrét finom szemű homokkal beteríteni körülbelül 10 centiméter vastagon és azt jól eldöngölni. Ez után jöhet a kerti tó medrének a fóliázása. Ez a fólia tulajdonképpen hasonló dolog, mint a házi medencék fóliája. A fóliázás után pedig borítsuk be kavicsokkal a kerti tó fenekét, hogy az természetesebb hatást keltsen.

Ezután a kész tavat már csak fel kell tölteni vízzel és készen is van a kerti tó. A kerti tó hatását tovább fokozza, ha növényeket telepítünk magára a tó vizére és a kerti tó köré.